Egy Gyapjús kuvasz története
Brutális késelési kísérlettől a kuvasz szerelemig. Győry-Barcsa Andrea története
Kuvasz volt, van és lesz, amíg élünk – zárja történetét Andrea, aki nem mindennapi események láncolatával jutott el eddig az élettapasztalatig. Jó ötvenéves története abba a világba repít minket vissza, amikor csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy fajtatiszta kuvaszuk legyen.
- Az én kuvaszos történetem egy fantasztikus boxerrel kezdődött – meséli Andrea. Egy olyan kutyával, aki valóban megmentette az anyukám életét. Nagyjából 5 éves lehettem, és kertünk végében játszottam Princszel, amikor az hirtelen minden ok nélkül felugrott és a házunk felé rohant. Mire én is felértem, már egy földön fekvő és erősen ordító férfi csuklóját harapta hörögve. A férfi mellett egy nagy kés, anyukám pedig félájultan a nyakát dörzsölgette. Csak később tudtam meg, hogy a férfi bejött a nyitott kapun (az apukám orvos volt, és ezért nem zártuk a kaput csak éjszaka), és anyukámat késsel fenyegette, hogy pénzhez jusson. A kutyánk, Prince, ekkor lépett közbe. Boxer lévén szájzárat kapott, ezért nem tudta elengedni a férfi csuklóját. A kiérkező rendőrök le akarták lőni, de szerencsére apukám megnyugtató közbenjárására ettől eltekintettek, és Prince végül átengedte a mentősöknek az embert. Aztán jó pár hónapi tartó bírósági ügy kerekedett belőle, mert feljelentett minket. Mivel volt ereje még megfenyegetni minket, ezért Prince minden nap a sarkon várt rám, hogy az óvodából jövet hazakísérjen.
Hogy a támadó, vagy valaki más követte el, sosem derül ki, de Prince mérgezés áldozata lett végül. S ezzel a traumával a kicsi lány élete fordulatot vett.
- Eltemettük, és én másnap megbetegedtem. Mivel gyorsan romlott az állapotom, és rendkívül magas volt a lázam, a szüleim bevittek a debreceni klinikára. Mindent megpróbáltak, de a lázam nem ment le, és nem beszéltem. A mai napig – pedig ez már nagyon-nagyon régen volt – emlékszem, hogy hol volt az ágyam (az ajtóhoz közel) a kórteremben, és este bejött hozzám egy orvos. Csak a fehér köpenyére emlékszem, és arra, hogy egy kutyás újság volt a zsebében. Csak a későbbi elbeszélésekből ismerem a párbeszédet, ami valahogy így hangozhatott el: Te is szereted a kutyákat? – kérdeztem az orvostól. – Igen, ezek szerint te is- volt a válasz. – És neked is van kutyád? – kérdezte. – Volt, de meghalt. Egy rossz ember megölte. Neked milyen kutyád van? – Kuvasz. Nézd, milyen szép! - és megmutatta az újság címlapját, amin egy kuvasz fej volt. Még aznap éjszaka felhívta az orvos a szüleimet, hogy megvan a diagnózis. A gyereknek kutya kell!
Abban az időben, belföldi értékesítés híján, elegendő mennyiségű deviza és kiváló kapcsolati tőke kellett ahhoz, hogy sikerüljön kuvaszhoz jutni. De az aggódó szülők előtt nem létezett akadály, csak gyógyulni lássák gyászoló kislányukat.
- Apukám minden kapcsolatát bevetette, hogy kuvaszt vehessük, ami a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején azért nem volt egyszerű, ugyanis akkor csak a Gyapjúforgalmi Vállalattól lehetett kuvaszt venni. Emlékszem arra a pillanatra, mikor megláttam a rengeteg (legalább is gyerekként tengersoknak tűnő) kuvaszt. Egy perc elég volt, és bent voltam közöttük – anyukám legnagyobb rémületére –, és természetesen mindet haza akartam vinni. Emlékszem a rózsaszín, barna foltos pocakjára, meg hogy hazafelé hogyan itattuk meg, de mindez nagyon régen történt, más nem maradt meg belőle.
Gyapjús Rózsa, hívónevén Torkos, 12,5 évet élt. A családunk iránti mérhetetlen hűséggel, az idegenekkel szemben óriási bizalmatlansággal viseltetett. Ő volt az előkóstolóm a konyhai tevékenységeim során, vele tanultam. Bizonyos időszakonként útra keltünk, hogy megfelelő udvarlót találjunk, keresztül-kasul bejárva az országot, de Torkosnak nem felelt meg senki. Viszont nagyon évezte az autókázást. Hiába öregedett meg, nem lett sem agresszív, sem harapós, soha sem bántott senkit. Amikor megbetegedett, apukám megpróbálta a humán onkológiai módszerekkel kezelni, hiszen akkoriban az állatorvoslás ilyen (és az ehhez hasonló) esetekben kimerült abban, hogy elaltatták az állatokat. Életem utolsó pofonját is ekkor kaptam az anyukámtól. Amikor még nem tudtuk, hogy mi baja lehetett Torkosnak, kihívtuk az állatorvost, aki nem családi barát, hanem egy idegen, helyettes állatorvos volt. Anélkül, hogy megvizsgálta volna, megkérdezte, hogy hány éves. Anyukám megmondta, hogy 12,5 éves. Az orvos erre csak annyit mondott: „Akkor már öreg, el kell altatni.” Mire én meggondolatlanul, de igen őszintén csak annyit kérdeztem: „A nagymamáját is elaltatja, ha már öreg?”
Még pár hétig tudtuk enyhíteni a fájdalmát, aztán kénytelenek voltunk elengedni. A kedves állatorvosunk méltó módon engedte útjára. Szokás szerint temettük el a kertünkben, ő diófát kapott a sírjára. Örök életre elkötelezett a fajta iránt. Bár van „szerelemgyerek” mentett kutyánk, de kuvasz volt, van és lesz, amíg élünk.
Andrea története azért is különleges számunkra, mert egy olyan kennelhez kötődik, amely meghatározó szerepet játszik a kuvasz történetében. De miért is olyan különlegesek a Gyapjús kuvaszok? Most jöjjön egy kis kuvasztörténelem.
A második világháború, az azt követő idegen megszállás, valamint a kommunista diktatúra idején zajló erőszakos folyamatok a kuvaszt a kihalás szélére sodorták. E bátor kutyát számtalan esetben érte golyó találat, miközben területét és szeretteit védelmezte. A fajta megmentése Anghi Csabának, a Fővárosi Állatkert igazgatójának köszönhető, aki újraélesztette a korábbi Állatkert Kennelt, melyben a magyar fajtákból egy-két párt tartott. (Kuvasz archívum állatkert fotók) Az ötvenes években csak az állatkertben lehetett kuvaszt látni. A kuvasz állományának átütő növekedése azonban dr. Kovács Antal nevéhez fűződik.
Dr. Kovács Antal (FCI küllembíró és kiváló állattényésztő) a Gyapjú- és Textilforgalmi Vállalat igazgatója volt. A vidéket járva vásárolta meg a fajtatisztának látszó kuvaszokat. Ezekkel alapította meg 1953-ban a Gyapjús Kuvasz Kennelt. Az anekdota szerint, amikor a felettesei arról kérdezték, hogy a vállalat miért foglalkozik a gyapjú beszerzése és feldolgozása mellett kutyákkal is, azzal érvelt, hogy a gyapjú a népgazdaság számára hatalmas érték, amit a legbiztonságosabban kell őrizni, a legbiztosabb védelmet pedig csak a kuvaszok képesek biztosítani. Négy kutyával kezdte meg a tenyésztést, majd szigorú szelekcióval elérte, hogy pár év múlva már világhódító útra indulhattak a Gyapjús kuvaszok.
Egyre tökéletesebb egyedeket tenyésztett, egyik leghíresebb kuvasza Gyapjús Morcos volt.
Alig 15 évvel az alapítás után már arról tudósított a sajtó, hogy több mint négyszáz kutyát adtak el állami gazdaságoknak, magánszemélyeknek, s értékesítettek kuvaszokat az Amerikai Egyesült Államokba, Svájcba, Kanadába, Ausztriába, Franciaországba. A Gyapjús vérvonalat a világ minden kuvasz kenneljében felhasználták. A leghíresebb Gyapjús kuvasz Gyapjús Gézengúz volt, aki a Belle és Sebastien című filmsorozatban Belle szerepében világhírű filmsztár lett.
(Fotók: 22- Szomszédolás. Kuvaszok tekintenek át a falon. 23-24- A kuvaszok hangos csaholással fogadják a látogatót. 25-27- Kuvaszok a vállalat Cinkotai úti (XVII. kerület) telepén.
Források: Nemzeti Archívum, MTI Fotó: Szebellédy Géza), Kutya Magazin
Comentarios